Bemutatkozás

“Fényképezni annyit jelent, mint visszatartani a lélegzetet, amikor az illékony valóság pillanatában minden képességünk egyesül. Akkor a fej, a szem, a szív is ugyanazért működik”

(Henri Cartier-Bresson)

 

Üdvözöllek az oldalon!

A képrögzítés iránti szerelem már gyermekkoromban kezdődhetett tudat alatt.  Körülbelül 2005-ben vettem meg az első digitális fényképezőgépemet. Előtte egy kis filmes Zenittel fotóztam. Azóta teljesen megváltozott a világ. Jobbnál jobb lehetőségek kínálkoznak mindenki számára, akik szeretik a fotózást. Korábban, most már bugyutának tűnő kisfilmeket is forgattunk barátaimmal és akkoriban nagyon szerettem a mozgóképet. Csak néhány éve fordult meg a fejemben, hogy a pillanatok megörökítése állókép formájában az én utam. Azóta már biztos vagyok benne, hogy jól döntöttem és egy életen át fog kísérni ez a lelkesedés. Kiemelkedő eredménnyel végzett fotográfusként szabadidőmben folyamatosan fejlesztem tudásom.

Olyan beállításokat, témákat próbálok keresni, ami a szokványostól eltérő. Ha nem saját elgondolás alapján, hanem felkérésre készülnek a képek, igyekszem átérezni a megrendelő elképzelését, így olyan képek születhetnek, ami még az elvárást is felülmúlja. Azt szeretném elérni, hogy a fotózás végén mindenki elégedetten dőljön hátra. Ez inspirál leginkább és tesz boldoggá.

További oldalaim:

Fények és arcok – Facebook 

Esküvőd fotósa – Facebook

Esküvőd fotósa – Instagram

Fények és arcok – Instagram

 

Rólam mondták: 

“Nagyon hálás vagyok Gábornak az odafigyelésért, a kedvességéért!

Nagyon odafigyelt rám, hogy a lehető legkényelmesebben érezzem magam, biztonságban, feszélyezettségtől mentesen!!

Köszönöm a fantasztikus, jó hangulatú közös munkát!! …s az elkészült képek szerintem önmagukért beszélnek!! 🙂

Mindenkinek bátran és szívből ajánlom Gábort!! Ne gondolkozz a választáson egy mp-et se!!!”  Dia

———————————————————

“Egy fantasztikus 2 órát töltöttünk “együtt”.
Nagyon odafigyelt Gábor, hogy otthonosan, biztonságban érezzem magam.
Az elkészült képek pedig meseszépek, igazi profi munka!
Ha gondolkodsz a vele való fotózáson, ne tedd! Egy percig se habozz, mert ő a legjobb választás!
Hálásan köszönöm! Remélem a jövőben fogunk még együtt dolgozni. 🙂 ” Nikoletta

———————————————————

“Többször választottam Gábort a saját és családom fotózására is. Minden alkalom nagyon jó hangulatban telt és a végeredményt “tűkön ülve” vártam. Gyönyörű képek, gyors és tökéletes munkavégzés, professzionista hozzáállás, ami mindig azt eredményezte, hogy ha fényképezés jut az eszembe, csakis hozzá fordulok! Köszönöm, az életem bizonyos szakaszait megörökítő csodás emlékeket! 🙂 ” Gabi

———————————————————

“Nagyon hangulatos fotózás volt,imádtam minden egyes percét az eredmény pedig lenyűgözött. Csak ajánlani tudom mindenkinek,ha az élete bármely fontos pillanatát megszeretné örökíteni. Gyors és minőségi! Remélem lesz alkalmam még a közös munkára!” Betti

———————————————————

“Szuper volt Gáborral fotózni… Sok nevetéssel és jó kedvvel telt a fotózas 🙂 Csodás képeket kaptam hihetetlenul gyorsan! Csak ajánlani tudom és remélem még fogunk együtt dolgozni! 🙂 ” Trixi